Ismét a vásárhelyi futó segíti a gyerkeket

2020. január 8.

Csicsó fut

Ismét jótékonysági akcióval segíti egy hódmezővásárhelyi hobbi futó, Kiss Attila az éhező szegedi gyerekeket támogató Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítványt. A sportoló ezúttal a Balatonfüred Ultramarathon 24 órás számában indul, így a lefutott órákat adományozná el. A sportoló összesen legalább 240 ezer forint adományt gyűjtene ezzel a megmozdulással. Legutóbb 2018-ban, az UltraBalatonon futott a jótékonysági szervezetért, akkor több mint 250 ezer forint jött össze, abból finanszírozták a nehéz helyzetben lévő családoknak elindított TeleKamra programot is, melyben élelmiszercsomagokat osztottak ki.


A felajánlásokkal azt a naponta több mint 50 éhező gyereket támogathatják, akik minden nap ingyenesen ebédelhetnek a szervezet szociális éttermében. A kedvezményezetteket saját pályázatukon, a Gyermekjóléti Szolgálaton, a Családsegítő Szolgálaton, valamint oktatási intézményeken keresztül választják ki. A most befolyó összegből emellett az év hátralévő részében megrendezendő alapítványi jótékonysági megmozdulásokra is jutna.


A sportoló sokadik alkalommal segíti az alapítványt, négy évvel ezelőtt a Balatont, két éve a Tisza-tavat futotta körbe egy versenyen, már ezek előtt a teljesítendő távot ajánlotta fel, de más úton is segíti a szervezetet. Most október 21-én 16 óráig várják a felajánlott összegeket, amit az alapítvány bankszámlaszámára lehet befizetni, a közleménynél a „24 óra” kifejezés feltüntetésével. (Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány – K&H: )